Manapság semmit sem ér az a politikai iromány, amelyben nem szerepel legalább tucatszor a fenntartható fejlődés. Minden valamire való kormány ezt tűzi zászlajára, s e felé törekszik az Európai Unió is, mint azt már az Amszterdami Egyezmény is deklarálta. Azoknak azonban, akik a fenntartható fejlődéssel foglalkoznak, s egyaránt követik a tudományos szellemi műhelyek vélekedéseit és politikusi deklarációkat, egyre inkább olyan az érzésük támad, hogy a fenntartható fejlődés csak az idea szintjén létezik. A politikusok a fenntartható gazdasági növekedés szolgálatába kívánják állítani a fenntartható fejlődést, s cseppet sem hajlandók letérni arról az útról, amely számukra a gyors sikerek elérését jelenti, ám a jövő lehetőségeit feláldozza.
Milyen politikára lenne szükség a fenntartható fejlődés megvalósításához,
milyen elveket kell vallanunk, milyen értékeket, erkölcsöt, szemléletet, és nem utolsó sorban
szabályozást kell választanunk?
Nem állíthatom, hogy mindezen kérdésekre válaszolni tudok. De ameddig sikerült eljutni, az több mint egy évtizedes vitában csiszolódott ki. Úgy döntöttünk, hogy érdemes ezt a vitát
„köreinken kívülre” vinni, hiszen ha mindig olyan emberek ülnek az előadótermekbe, akik maguk is egyetértenek a hallottakkal, akkor csak egymást győzködjük. Azokhoz kellene eljutni, akik a nagy politikát alakítják, akik döntéshozók, akik rengeteg dolguktól elfoglalva és agyonhajszolva nem tudnak időt szakítani arra, hogy mélyebben megismerkedjenek a fenntarthatóság üzenetével.
